11. Fejezet
2006.01.28. 01:53
Ahogy azt Hermione megjósolta, a hatodikosok lyukas órái nem boldog pihenéssel teltek - ahogy azt korábban Ron remélte. Inkább arra kellett fordítani szabadidejüket, hogy megpróbáljanak megbirkózni a nagy mennyiségű házi feladattal. Nem elég, hogy olyan sokat kellett tanulni, mintha minden nap vizsgára készültek volna, de ráadásul a tanórák is sokkal nagyobb összpontosítást igényeltek, mint korábban. Harry a felét sem értette annak, amit McGalagony professzor mondott, még Hermionénak is meg kellett kérnie a tanárnőt, hogy ismételje meg az utasításokat. Elképesztő módon - bár Hermione egyre inkább neheztelt emiatt - egyszerre Harry lett a legjobb bájitaltanból, a Félvér Hercegnek köszönhetően.
A Kimondatlan varázsigéket már nem csak sötét varázslatok kivédésén, hanem bűbájtanon és átváltoztatástanon is gyakorolták. A klubhelyiségben és az étkezések alkalmával Harry pillantása rendszeresen megakadt olyan évfolyamtársain, akik lila arcukkal úgy néztek ki, mintha túladagolták volna Fred és George "Nem-Tojsz" találmányát. De ő tudta, hogy valójában azon erőlködnek, hogy végrehajtsanak egy varázslatot anélkül, hogy megszólalnának. Felüdülés volt kicsit kiszabadulni az üvegházhoz, ahol gyógynövénytanból minden eddiginél veszélyesebb növényekkel kellett foglalkozniuk, de legalább most már szabad volt hangosan káromkodniuk, mikor az Indacustoxicus a hátuk mögül váratlanul rájuk támadt. A rájuk halmozott feladatok és a Kimondatlan varázsigék eszeveszett gyakorlása mellett Harry, Ron és Hermione ez idáig képtelen volt időt szakítani Hagrid meglátogatására. Hagrid az utóbbi időben nem jelent meg ebédkor, ami már magában is elég rossz jel volt, de ha néhanapján összefutottak vele akár a folyosón, akár a kertben, érdekes módon elmulasztotta észrevenni őket, mintha nem is hallotta volna köszöntésüket.
- Oda kell mennünk, hogy megmagyarázzuk - jegyezte meg Hermione szombaton a reggelinél Hagrid üres székére pillantva.
- Ma délelőtt kviddics válogatásunk van - mondta Ron. - És gyakorolnunk kell a Vízgyűjtő bűbájt Flitwicknek. És különben is, mit kellene megmagyarázni? Hogyan mondjuk el neki, hogy utáltuk a hülye óráit?
- Nem utáltuk - tiltakozott Hermione.
- Beszélj a magad nevében. Én még nem felejtettem el a durrfarkú szúrcsókokat - mondta Ron mogorván. - Én mondom nektek, nagy mázlink volt, hogy megúsztuk. Te nem hallottad miket hordott össze a féleszű testvéréről… Ha nem adjuk le a tantárgyát, most taníthatnánk neki, hogy kell bekötni a cipőjét.
- De olyan rég beszéltünk vele… - mondta Hermione.
- Kviddics után lemegyünk hozzá - nyugtatta meg Harry. Neki is hiányzott Hagrid, de egyetértett Ronnal abban, hogy az életük sokkal nyugodtabb Gróp nélkül. - De a válogatás egész délelőtt eltarthat, rengetegen jelentkeztek - kissé feszélyezve érezte magát, ha arra gondolt, hogy szembesülnie kell az első megpróbáltatással kapitányként. - Nem értem honnan ez a hirtelen népszerűsége a csapatnak.
- Ugyan már Harry - csattant fel Hermione. - Ez nem a kviddicsnek szól, hanem Neked. Sosem voltál még ilyen érdekes, és köztünk szólva soha nem voltál még ilyen népszerű a lányok között…
Ron félrenyelte a falatot, és fuldokolni kezdett. Hermione megvető pillantást vetett rá, és visszafordult Harryhez.
- Most már mindenki tudja, hogy igazat mondtál, ugye? Az egész Varázs világ elismerni, hogy igazad volt Voldemort visszatérésével kapcsolatban, hogy tényleg megküzdtél vele kétszer is az elmúlt két évben, és mindkét alkalommal megmenekültél. "Kiválasztott"-nak neveznek… Tényleg nem érted miért vagy ilyen népszerű?
Harry hirtelen iszonyatosan melegnek érezte a nagytermet, pedig a mennyezet még mindig hideg, esős égboltot mutatott.
- Végigmentél egy csomó szörnyűségen, a Minisztérium zaklatott, megpróbáltak bolondnak és hazugnak beállítani. Akkor is kitartottál a történeted mellett, mikor az a szörnyű nőszemély arra kényszerített, hogy a saját véreddel vésd bele a kézfejedbe, hogy "Hazudni bűn"…
- Még mindig látni a nyomait annak, mikor a Minisztériumban az agyak fogva tartottak, nézd…- szólt közbe Ron, felhúzva talárjának ujját.
- És azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy majdnem 30 centivel magasabb lettél a nyáron - fejezte be Hermione, figyelmen kívül hagyva Ron közbekotyogását.
- Én is magas vagyok - vetett közbe Ron.
A reggeli postát hozó baglyok vizesen repültek be a nagyterembe, eláztatva az ott tartózkodó diákokat. A nagy többség a szokásosnál több levelet kapott, aggódó szülők érdeklődtek a gyerekeik felől, és egyúttal biztosították őket arról, hogy otthon minden rendben van. Az iskolakezdés óta Harry egyetlen levelet sem kapott, az egyetlen állandó levelező partnere meghalt… Bár reménykedett, hogy Lupin ír majd néha-néha, de csalódnia kellett. Így nagyon meglepődött, mikor észrevette a hófehér Hedviget körözni a sok szürke és barna bagoly között. Egy nagy, szögletes csomaggal szállt le Harry elé. Következő pillanatban egy ugyanolyan csomag jelent meg Ron előtt, maga alá temetve a nagyon kicsi és rettenetesen elfáradt Pulipintyet.
- Végre - mondta Harry, miután kicsomagolta a küldeményt és megpillantotta a Bájitalkészítés Haladóknak vadonatúj kiadását a Czikornyai és Patza Könyvesboltból.
-Nagyszerű - mondta Hermione boldogan. - Most végre visszaadhatod azt az összefirkált könyvet.
- Megőrültél? - kérdezte Harry. - Megtartom! Már ki is találtam, hogyan. Figyelj csak…
Elővette táskájából a kopott Bájitalkészítés Haladóknak könyvét, megérintette pálcájával, miközben azt mormolta: Diffindo! A borító levált. Megismételte ugyanezt az új könyvvel is, megcserélte a 2 borítót, megérintette pálcájával, és azt mondta: Reparo!
S ott volt előtte a Herceg könyve, mintha teljesen új lett volna, az imént megérkezett szerzemény, pedig mint egy használt.
- Visszaadom Slughornnak az újat. Nem reklamálhat, 9 galleonba került.
Hermione mérges volt és rosszallóan nézett Harryre, miközben ajkait vékony vonallá préselte. Egy harmadik bagoly érkezése elterelte figyelmét, ami pontosan előtte landolt az aznapi Reggeli Prófétával. Sietve kinyitotta, és szemeivel a címoldalt pásztázta.
- Meghalt valaki, akit ismerünk? - kérdezte Ron látszólag mellékesen. Minden alkalommal megkérdezte, mikor a lány kinyitotta az újságot.
- Nem, de voltak újabb dementor támadások - mondta Hermione. - És egy letartóztatás.
- Nagyszerű, ki az? - kérdezte Harry, miközben Bellatrix Lestrange-re gondolt.
- Stan Shunpike - mondta a lány.
- Micsoda? - kérdezte Harry rémülten.
- "Stan Shunpike, a varázslók népszerű segélyjáratának, a Kóbor Grimbusznak kalauzát letartóztatták halálfaló tevékenység gyanújával. Shunpike urat (21) tegnap, késő este, Clapham-i otthonában vették őrizetbe…" - olvasta a cikket Hermione.
- Stan Shunpike mint halálfaló? - kérdezte Harry, amint eszébe jutott a szeplős fiatalember, akivel három évvel ezelőtt találkozott. - Lehetetlen!
- Talán az Imperius-átok hatása alatt áll - vettette fel Ron. - Sose lehet tudni…
- Nem úgy tűnik - válaszolt Hermione, aki még mindig olvasott. - Azt írják, a letartóztatás előtt hallották, amint a halálfalók titkos terveiről beszél.- Hermione ijedt képpel nézett fel. - Ha az Imperius-átok alatt lett volna, akkor nem beszélt volna a halálfalók terveiről egy kocsmában, nem?
- Úgy hangzik, mintha úgy akarta volna feltüntetni magát, hogy többet tud, mint valójában - mondta Ron.- Nem ő volt az, aki azt mondta egy vélának, hogy ő lesz a Mágiaügyi Miniszter, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele?
- Bizony, ő az - felelt Harry. - Nem tudom, mit gondolnak, hogy komolyan veszik Stan-t.
- Talán csak úgy akarnak kinézni, mint akik teszik a dolgukat, dolgoznak - Hermione elhúzta a szája szélét. - Az emberek rémültek. Hallottátok, hogy a Patil testvéreket a szüleik haza akarják vitetni az iskolából? Eliose Midgen már hazament. Az apja jött érte tegnap este.
- Mi? - nézett Ron, szemeit Hermionéra meresztette. - Hiszen a Roxfort biztonságosabb, mint az otthonuk. Itt vannak az aurorok, az a sok védekező bűbáj, és itt van Dumbledore.
- Nem hiszem, hogy olyan sokat lenne itt - halkította le hangját Hermione, a tanári asztal középső széke felé pillantva. - Nem vettétek észre? Az ő széke majdnem ugyanolyan gyakran üres, mint Hagridé.
Harry és Ron odanéztek a tanári asztalra. Az igazgató széke valóban üres volt. Harrynek eszébe jutott, hogy egy hete, az utolsó különórája óta nem látta Dumbledore-t.
- Gondolom a Rend ügyeit intézi, azért hagyta el az iskolát - folytatta halkan Hermione. - Nagyon komolynak látszik a helyzet.
Harry és Ron nem válaszoltak, de Harry tudta, hogy mindkettejüknek ugyanazon jár az eszük. Az előző nap történteken, amikor is Hannah Abbot-ot félrehívták gyógynövénytanon, hogy közöljék vele, hogy az édesanyját holtan találták. Azóta nem látták a lányt.
Öt perccel később, mikor a Griffendél asztalától a kviddicspálya felé vették az irányt, elhaladtak Lavender Brown és Parvati Patil mellett. Harry arra gondolva, amit Hermione mondott, arról, hogy a Patil testvéreket szülei haza akarják vinni, egyáltalán nem lepődött meg, hogy a két barátnő fejüket összedugva, lehangoltan sutyorgott. Ami viszont meglepte, hogy mikor Ron elhaladt mellettük, Parvati megbökte Lavendert, aki körbepillantott és szélesen rámosolygott Ronra. A fiú pislantott párat, majd bizonytalanul visszamosolygott. Ron ezután peckesen lépdelt tovább. Harry magába fojtotta nevetését, emlékezve, hogy Ron sem nevette ki, mikor Malfoy betörte az orrát. Hermione azonban ridegen, távolságtartóan sétált mellettük egészen a hideg, ködös sportpályáig, ahol még szerencsét sem kívánt Ronnak, szó nélkül indult helyet keresni magának.
Ahogy arra számítani lehetett, a válogatás nagyon elhúzódott. Úgy nézett ki, hogy a fél Griffendél ház eljött, az iskolai seprűket izgatottan szorongató elsőévesektől kezdve a vagányan föléjük tornyosuló hetedikesekig. Az utóbbiak között Harry azonnal felismerte a magas, dróthajú fiút, akivel a Roxfort Expresszen találkozott.
- Találkoztunk a vonaton a jó öreg Slugi fülkéjében - mondta magabiztosan kilépve a tömegből, és megrázta Harry kezét. - Cormac McLaggen, fogó.
- Tavaly nem jelentkeztél, ugye? - kérdezte Harry, felmérve McLaggen széles vállát, és az jutott eszébe, hogy a fiú a legkisebb mozdulat megtétele nélkül is tudna védeni mindhárom kapu előtt egyszerre.
- Nem, tavaly a gyengélkedőn voltam, mikor a válogatás volt - mondta McLaggen kicsit felvágósan. - Megettem fél kiló doxy tojást fogadásból.
- Vagy úgy - mondta Harry. - Nos… volnál szíves ott várakozni… - mutatott a pálya szélére, arrafelé, ahol Hermione ült. McLaggen bosszúsnak tűnt, mintha megkülönböztetett elbánást várt volna, amiért mindketten a "jó öreg Slugi" kedvencei voltak. Harry úgy döntött, egy alapvető gyakorlattal fognak kezdeni. Megkérte a jelentkezőket, hogy alkossanak 10 fős csoportokat, és tegyenek egy-egy kört seprűjükön a pálya körül. Ez kifejezetten jó ötletnek bizonyult. Az első 10 fős társaságot elsőévesek alkották, és nem is lehetett volna nyilvánvalóbb, hogy, hogy aligha repültek korábban. Csak egyetlen fiúcskának sikerült a levegőben maradni pár hosszabb másodpercig. Ezen önmaga is annyira meglepődött, hogy majdnem beleütközött a kaput tartó oszlopba. A második csoport magába foglalta a 10 legszeleburdibb lányt, akivel Harry valaha is találkozott. Valahányszor belefújt a sípjába, a lányok vihorászva és egymást szorongatva próbáltak megkapaszkodni, nehogy leessenek. Mikor Harry mondta nekik, hogy hagyják el a pályát, azt meglehetősen vidáman tették, leültek a lelátóra, hogy másokat nyaggassanak tovább. A harmadik csoport tagjai összeütköztek és egymás hegyén-hátán kötöttek ki. A negyedik csoport nagy részénél nem volt seprű. Az ötödik csoport hugrabugosokból állt.
- Ha van még itt valaki, aki nem Griffendéles - mennydörögte Harry, mikor kezdett ideges lenni - az most menjen el, legyen szíves!
Kis szünet után prüszkölve nevető hollóhátasok kisebb csoportja szaladt le a pályáról. Két óra elteltével, megannyi reklamálás és dühroham, egy összetört Kométa Kettő-Hatvanas és néhány kitört fog után Harry talált magának 3 hajtót. Katie Bell a válogatáson nyújtott kiváló teljesítményével került vissza a csapatba; egy új tag, Damelza Robins, aki különösen jó volt a gurkók kikerülésében, és Ginny Weasley, aki mindenkit lerepülve 17 alkalommal talált be a kapuba. Harry nagyon meg volt elégedve a választásával, ugyanakkor rekedtre kiabálta magát az elégedetlenkedőkkel, és most kezdhette újra az egész harcot a viaszutasított terelőkkel.
- Ez a végső döntésem. És ha most nem tűntök el az őrzők útjából, rontást küldök rátok - ordította.
Igaz, a terelők nyomába sem értek Frednek és George-nak, Harry azért elégedett volt velük. Jimmy Peakes, egy alacsony, széles vállú harmadikos fiú, akinek egy elvadult gurkót sikerült úgy megütnie, hogy Harry tarkóját eltalálva egy tojás nagyságú púpot növesztett rá, és Ritchie Coote, aki elég gyengének látszott, de jól tudott célozni. Csatlakoztak Katie, Demelza és Ginny kis csapatához, hogy együtt nézzék az utolsó tag szereplését.
Harry direkt a végére hagyta az őrző kiválasztását, remélve, hogy az üresedő lelátó, és az, hogy nem nehezedik már rá a többi játékos kiválasztásának terhe, megkönnyíti majd a dolgát. Sajnos most már nem csak a visszautasított játékosok ültek a pálya szélén, figyelve a fejleményeket, hanem a reggelijüket befejező diákok is csatlakoztak, így a tömeg nagyobb volt, mint valaha. Ahogy az őrzőjelöltek felrepültek a kapuk elé, a közönség fele ordítani, a másik fele gúnyosan fütyülni kezdett. Harry Ronra pillantott, akinek mindig is lámpalázas volt. Harry reménykedett benne, hogy az előző év végi döntő megnyerése kikúrálta belőle ezt, de barátját szemmel láthatóan a rosszullét kerülgette, és arca halványzöld színt öntött.
Az első 5 jelentkező közül egyik sem védett kettőnél többet. Harry csalódottan vette tudomásul, hogy Cormac McLaggen négy büntetőt kivédett az ötből, bár az utolsót teljesen rossz irányba lőtte. A tömeg nevetett és fújolt, ő pedig fogát csikorgatva ült vissza a földre. Ront az ájulás kerülgette, mikor felült a Jólsep-R11-esére.
- Sok szerencsét! - kiáltotta egy hang a lelátóról. Harry lenézett, azt várta, hogy Hermione az, de Lavender kiabált. Harry legszívesebben kezébe temette volna arcát, ahogy azt Lavender tette egy perccel később, de ezt kapitányként nem találta méltó viselkedésnek, így visszafordult Ron felé, hogy figyelje szereplését. De nem kellet aggódnia: Ron kivédte az elsőt, a másodikat, a harmadikat, a negyediket és az ötödiket zsinórban. Harryt majd szétvetette a boldogság, és nagyon nehéz volt ezt palástolnia az ünneplő tömeg előtt. Odafordult McLaggenhez, hogy megmondja neki, Ron van bent a csapatban. Hirtelen McLaggen dühtől vörös arcát ott látta sajátjától pár centiméterre. Harry hátrahőkölt.
- A húga nem is próbálta beütni - Mondta McLaggen fenyegetően. Egy ér a halántékán ugyanúgy lüktetett, ahogy Vernon bácsinak szokott. - Az övét simán lehetett védeni.
- Butaság - mondta Harry hidegen. - Az volt az, amelyiket majdnem kihagyta.
McLaggen közelebb lépett Harryhez, ő azonban nem lépett hátra.
- Adj még egy lehetőséget!
- Nem! - felelt Harry. - Megvolt a lehetőséged. Négyet védtél. Ron ötöt. Ron az őrző. Becsületes verseny volt. Most pedig állj félre az utamból!
Harry egy pillanatig azt hitte, McLaggen megüti, de megelégedett egy megvető pillantással, majd fenyegető morgással elviharzott.
Harry a boldogan ünneplő új kviddicscsapat felé fordult.
- Szép munka! - kiáltotta nekik. - Nagyszerűen dolgoztatok!
- Ragyogó voltál, Ron!
Hermione szaladt feléjük a lelátóról; Harry látta, amint Lavender Parvatiba, karolva elhagyja a pályát, meglehetősen morcos ábrázattal. Ron rendkívül elégedettnek érezte magát, még magasabbnak tűnt, mint máskor, ahogy a csapatra és Hermionéra mosolygott.
Miután megbeszélték az első közös edzés időpontját Harry, Ron és Hermione elbúcsúztak a többiektől, és Hagrid kunyhója felé indultak. Az eső elállt és a nap sugarai próbáltak áttörni a vastag felhőrétegen. Harry gyomra korgott az éhségtől. Remélte, hogy Hagrid tartogat számukra valami harapnivalót.
- Azt hittem elrontom a negyedik büntetőt - mesélte Ron vidáman. - Demelza nagyon becsapósat ütött, láttátok, alácsavarta kicsit…
- Igen, igen, csodálatos voltál - mondta Hermione ragyogó arccal.
- Mindenesetre jobb voltam, mint az a McLaggen - mondta Ron elégedetten. - Láttátok, hogy ellenkező irányba ment az utolsónál? Mintha Konfúziós-átok hatása alatt lett volna…
Harry meglepetésére Hermione elvörösödött a szavak hallatán, de Ron nem vette észre; túlságosan el volt foglalva azzal, hogy minden egyes kivédett büntetőt részletesen kielemezzen.
Csikócsőr, a hatalmas szürke hippogriff Hagrid kunyhója mellé volt kikötve. Mikor észrevette őket, csattintott borotvaéles csőrével, és óriási fejét a három jó barát felé fordította.
- Te jó ég! - suttogta idegesen Hermione. - Azért még mindig elég félelmetesnek tűnik, nem?
- Hagyd már abba, repültél is rajta, ha jól emlékszem - szólt rá Ron.
Harry közelebb lépett a hippogriffhez, mélyen meghajolt és Csikócsőr szemébe nézett, vigyázva arra, nehogy megtörje a szemkontaktust. Pár másodperccel később a hippogriff is meghajolt.
- Mi újság? - kérdezte tőle halkan Harry, és megsimította az állat tollas fejét. - Neked is hiányzik? Azért jó itt neked Hagridnál, nem?
- Jaj! - kiáltotta egy hang.
Hagrid közeledett nagy léptekkel a ház mögül. Virágos kötény volt rajta és egy krumpliszsákot cipelt. Agyar, Hagrid óriási vadászkutyája szorosan mellette jött. Hirtelen vakkantott egyet és előreugrott.
- Tűnj el onnan! Majd jól megcsíp… oh, ti vagytok.
Agyar Hermionéra és Ronra vetette magát, hogy felváltva nyalogassa a fülüket. Hagrid megállt egy pillanatra. Rájuk meredt, majd berobogott a kunyhójába, és becsapta maga mögött az ajtót.
- Oh… - mondta Hermione döbbenten.
- Ne aggódj! - mondta Harry morcosan. Odament az ajtó elé és hangosan bekopogott. - Hagrid! Nyisd ki az ajtót! Beszélni szeretnénk veled!
Nem jött válasz.
- Ha nem nyitod ki az ajtót, akkor majd mi megtesszük - kiáltotta, miközben előhúzta a pálcáját.
- Harry! - méltatlankodott Hermione. - Ezt te sem gondolhatod komolyan…
- De igen! Álljatok arrébb!
De mielőtt bármi mást mondhatott volna, kinyílt az ajtó. Ahogy előre sejtette villámokat szóró tekintettel ott állt Hagrid az ajtóban és virágmintás köténye ellenére kifejezetten ijesztőnek tűnt
- Én egy tanár vagyok! - ordított rá Harryre. - Egy tanár, Potter! Hogy merészelsz azzal fenyegetni, hogy betöröd a zajtóm?
- Bocsánatot kérek, Tanár Úr! - mondta Harry kihangsúlyozva a mondta végét, pálcáját elrakva talárja zsebébe. Hagrid meghökkenve kérdezte:
- Mióta hívsz engem Tanár Úrnak?
- És te mióta hívsz engem Potternek?
- Nagyon rafinált - mordult fel Hagrid. -Nagyon vicces. Már megint túljártatok az eszemen, mi? Rendben, gyertek be ti hálátlan kis…
Hátralépett, hogy beengedje őket, miközben érthetetlenül dörmögött a bajusza alatt. Hermione ijedt ábrázattal surrant be Harry mögött.
- Nos? - kérdezte Hagrid morogva, ahogy Harry, Ron és Hermione letelepedtek a hatalmas asztal mellé. Agyar rögtön Harry ölébe hajtotta fejét, összenyálazva talárját. - Mi van? Csak nem sajnáltatok? Azt hittétek magányos vagyok, vagy mi?
- Nem! - felelte gyorsan Harry. - Látni akartunk.
- Hiányoztál nekünk - mondta Hermione félénk hangon.
- Hiányoztam, he? - prüszkölte Hagrid. - Ja, persze!
Morgolódva odacammogott gigantikus méretű teafőzőjéhez. Előbányászott három, kisebb vödör méretű bögrét, megtöltötte vöröses-barna teával, és egy tányér saját készítésű teasüteménnyel eléjük tette. Harry olyan éhes volt, rögtön elvett belőle egyet.
- Hagrid… - kezdte Hermione bátortalanul, amikor Hagrid elfoglalta helyét az asztalnál, és olyan vadul fogott bele a krumpli pucolásba, mintha szerencsétlen burgonyák valami rosszat tettek volna ellene. - Mi tényleg szerettük volna idén is felvenni a legendás lények gondozását…
Hagrid újra felmordult, Harrynek inkább úgy tűnt, mintha kísértet szállta volta meg a krumplikat, így magában hálát adott, hogy nem kell vacsorára maradniuk.
- Komolyan, Hagrid! - folytatta Hermione. - De egyszerűen nem fért bele az órarendünkbe.
- Ja, persze! - ismételte meg Hagrid.
Furcsa, cuppogó hangra lettek figyelmesek. Hermione egy aprót sikkantott, Ron felugrott és a lehető legtávolabbra menekült a sarokban álló hordótól, amire csak most figyeltek fel. Tele volt nyálkás, fehér lárváknak tűnő, vonagló csúszómászókkal.
- Mik ezek, Hagrid? - kérdezte Harry, miközben érdeklődéssel próbálta palástolni undorát, de a teasüteményhez már nem volt gyomra, inkább letette.
- Óriáshernyók - válaszolt Hagrid.
- És mik lesznek, ha megnőnek? - érdeklődött nyugtalanul Ron.
- Nem lesznek semmik se. Aragognak szereztem őket. Kell neki az ennivaló…
És minden előjel nélkül sírva fakadt.
- Hagrid - kiáltott fel Hermione, és a csúszómászókkal teli hordót nagy ívben elkerülve Hagridhoz sietett, és átölelte rázkódó vállát. - Mi a baj?
- Az, hogy… ő… - Hagrid nyelt egy nagyot, és kötényével letörölte patakokban folyó könnyeit. - Aragog… azt hiszem haldoklik. A nyáron megbetegedett és nem gyógyul. Nem is tudom, hogy mit csinálok, hogyha… hogyha… Olyan régóta vagyunk már együtt…
Hermione nem tudott megszólalni, csak gyengéden ütögette Hagrid vállát. Harry hasonló szorítást érzett a torkában. Tudták, hogy milyen Hagrid: játék mackóval ajándékozott meg egy gonosz sárkányfiókát; látták, ahogy a hatalmas fullánkkal rendelkező óriás skorpióknak dúdolt; megpróbált érveléssel közeledni a brutális óriás féltestvéréhez; de ő volt a legérthetetlenebb az összes imádott szörnyűséges lény közül a gigantikus beszélő pók. Aragog, aki a Tiltott Rengetegben élt, és akitől négy évvel ezelőtt Ronnal csak a szerencséjüknek köszönhetően tudtak élve elmenekülni.
- Van valami, bármi, amiben tudunk segíteni? - kérdezte Hermione, nem véve tudomást a fejét rázó Ron rémült ábrázatáról.
- Nem hiszem, Hermione - mondta Hagrid elfúló hangon. Próbálta visszatartani könnyeit. - Tudod, most, hogy… hogy Aragog beteg… a törzs tagjai kezdenek furcsán viselkedni… kicsit türelmetlenek…
- Igen, azt hiszem, ezt az arcukat láttuk már… - jegyezte meg Ron alig hallhatóan
- Nem hinném, hogy rajtam kívül bárki másnak biztonságos lenne a család közelébe menni - fejezte be Hagrid, miközben hangosan kifújta orrát kötényébe. - De kösz az ajánlatot Hermione, nagyon sokat jelent nekem.
Ezután kicsit nyugodtabb légkörben folyt a társalgás. Bár sem Harry, sem Ron nem mutatott hajlandóságot, hogy óriás pókokat etessen nyálkás kukacokkal, Hagrid mégis úgy vette, hogy megtennék, ha kérné őket, és ettől kezdve újra úgy viselkedett, mint régen.
- Végig tudtam ám, hogy képtelenség lenne időt szorítani az óráimra a mostani órarendetekkel - szólt Hagrid nyersen. - Mondjuk, ha használtátok volna az időnyerőt…
- Nem tudtuk volna - mondta Hermione. - Nyáron a Minisztérium egész Időnyerő készletét összetörték. Benne volt a Reggeli Prófétában.
- Nos akkor - köszörülte meg torkát Hagrid - nincs rá esély… Sajnálom, hogy… tudjátok én csak… én csak aggódtam Aragog miatt, és… arra gondoltam, hogy ha Suette-Pollts professzor tanítana benneteket…
Erre mind a hármak kategorikusan minden kétséget kizáróan kijelentették, hogy Suette-Pollts, aki párszor helyettesített Hagrid óráin, szánalmas tanár. Ennek eredményeként a vadőr megnyugodott, és naplementekor egész vidáman búcsúzott tőlük.
Mikor az ajtó becsukódott mögöttük és az elhagyatott, sötét udvaron siettek keresztül, Harry megszólalt:
- Éhen halok!
Már bánta, hogy otthagyta Hagrid süteményét, mikor egy reccsenő hangot hallott a hátsó fogai tájékán.
- És ma még Pitonhoz is kell mennem büntetésre. Nincs túl sok időm enni.
Ahogy a nagyterem bejáratához értek, kiszúrták Cormac McLaggent, amint próbál bemenni az ajtón, ami csak másodjára sikerült neki. Elsőre nekiment az ajtófélfának. Ron kárörvendően kuncogott, majd nagy léptekkel követte. Harry elkapta Hermione karját és visszahúzta.
- Mi az? - kérdezte Hermione védekezően.
- Ha engem kérdezel - kezdte halkan Harry - McLaggen tényleg úgy nézett ki ma reggel, mint aki a Konfúziós-átok hatása alatt áll… És pont ott állt előtted…
Hermione elpirult.
- Jól van, rendben. Én voltam - suttogta. - De hallanod kellett volna, hogy miket hordott össze Ginnyről és Ronról. Különben is, nagyon lobbanékony. Láttad hogy reagált, mikor nem őt választottad. Nem hiszem, hogy szükséged lenne ilyen emberre a csapatban.
- Nem - mondta Harry. - Azt hiszem, igazad van. De nem volt ez csalás, Hermione? Úgy értem te prefektus vagy…
- Óh, fogd be a szád! - csattant fel, miközben Harry vigyorgott.
- Mit csináltok? - kérdezte Ron gyanakvóan, mikor ismét feltűnt a nagyterem bejáratánál.
- Semmit - felelték egyszerre, és Ron után siettek. A sült marhahús illatát érezve belemart az éhség Harry gyomrába, de alig tettek pár lépést a Griffendél asztala felé, mikor Slughorn professzor állta el az útjukat.
- Harry, Harry, reméltem, hogy összefutunk - dörrent rájuk barátságosan, bajuszát pödörgetve, hatalmas pocakját kidüllesztve. - Reméltem, hogy elérlek vacsora előtt. Mit szólnál a marha helyett egy finom vacsorához a szobámban? Csapunk egy kis bulit a jövő reménységeivel. Megbeszéltem McLaggennel, és Zabinivel, az elbűvölő Melinda Bobbin is jön - nem tudom ismered-e őt, a családjának a tulajdonában van egy említésre méltó gyógyszertár hálózat - és természetesen mély megtiszteltetésnek venném, ha Granger kisasszony is velünk tartana.
Slughorn apró meghajlással adott nyomatékot tiszteletének Hermione felé, miután befejezte mondandóját. Úgy tett, mintha Ron ott sem lenne, egy pillantást sem vetett rá.
- Nem tudok menni, professzor - válaszolt egyből Harry. - Büntetőmunkára kell mennem Piton professzorhoz.
- Ejnye Harry - Slughorn arca mulatságosan megnyúlt. - Ejnye, ejnye! Számítottam rád, Harry. Nos, úgy látszik beszélnem kell Perselusszal, és el kell magyaráznom neki a helyzetet. Biztos vagyok benne, hogy rá tudom beszélni, tegye át máskorra azt a büntetést. - Azzal kisietett a teremből.
- Semmi esélye Pitonnál - mondta Harry, mikor Slughorn hallótávolságon kívülre került. - Ez a büntetés egyszer már el lett halasztva. Piton Dumbledore-nak megtette ezt a szívességet, de másnak nem fogja.
- Bárcsak tudnál jönni, nem akarok egyedül menni - mondta Hermione vágyakozva. Harry tudta, hogy McLaggenre gondol.
- Nem hinném, hogy egyedül leszel, biztos Ginnyt is meghívta - mondta Ron, akin látszott, milyen rosszul esett neki, hogy Slughorn észre se vette.
Vacsora után visszaindultak a Griffendél-toronyba. A klubhelyiség nagyon zsúfolt volt, mivel a többség már végzett a vacsorával, de sikerült egy üres asztalt találniuk. Ron, aki a Slughornos jelenet óta elég rossz hangulatban volt, karba tett kézzel és homlokát ráncolva a mennyezetet bámulta. Hermione felvette az Esti Prófétát, amit valaki otthagyott a széken.
- Van valami friss hír? - kérdezte Harry.
- Nem igazán - Hermione kinyitotta az újságot és belelapozott. - Oh Ron, nézd csak, az apukról írnak - ne aggódj, jól van. - tette hozzá gyorsan Ron ijedt arcát látva. - Csak azt írják, hogy házkutatást tartottak Malfoyéknál. "A halálfaló házánál tett második szemle nem hozott új eredményt. A Hamis Védekező Varázslatok és Objektumok Felkutatása és Elkobozása osztályán dolgozó Arthur Weasley azt nyilatkozta, hogy a házkutatást egy bizalmas információ alapján hajtották végre."
- Igen, az enyém alapján - mondta Harry. - A pályaudvaron meséltem neki Malfoy akciójáról, hogy valamit meg akart javíttatni Borginnál. Hát… ha nem találták meg a házuknál, akkor biztos behozta magával a Roxfortba.
- De hát hogy tudta volna behozni? - kérdezte Hermione meglepődött arccal. - Hisz mindenkit átkutattak, mikor megérkeztünk.
- Valóban? - vágott vissza Harry. - Engem ugyan nem.
- Oh tényleg, téged nem kutattak át, mert késve érkeztél. Frics a bejáratnál mindenkit átvizsgált Subrosa-szenzorral. Biztosan megtalálta volna a Sötét tárgyakat. Emlékszem, Craktól elkobzott egy zsugorított fejet. Szóval Malfoy biztosan nem tudott behozni a Roxfortba veszélyes tárgyat.
Harry elfordult, és egy pillanatig nem figyelt Hermionéra; szeme megpihent az Arnoldnak keresztelt pöfögő gombolyaggal játszó Ginnyn.
- Akkor valaki utána küldte bagolypostával - terelte vissza gondolatait. - Az anyja, vagy valaki.
- Minden baglyot ellenőriznek. Frics mondta, miközben mindent átkutatott a szenzorral, amihez csak hozzáfért.
Harry úgy érezte, kifogyott az elfogadható ötletekből. Semmilyen lehetséges mód nem jutott eszébe arra, hogy Malfoy bármilyen veszélyes tárgyat be tudna csempészni az iskolába. Reménykedve Ronra pillantott, de ő karba tett kézzel bámulta Lavender Brownt.
- Van valami ötleted, hogy Malfoy miként…?
- Oh hagyd már ezt a témát - szólt Ron.
- Na ide figyelj! Nem az én hibám, hogy Slughorn minket meghívott arra a hülye bulira. Egyikünk sem akart menni, tudnád - mondta Harry idegesen.
- Nos… Mivel engem nem hívtak semmiféle bulira - állt fel Ron -, azt hiszem, én megyek és lefekszem.
Elindult a fiúk hálóterme felé, faképnél hagyva az utána bámuló Harryt és Hermionét.
- Harry! - jött oda hozzájuk a hajtó, Demelza Robins. - Van egy üzenetem a számodra.
- Slughorn professzortól? - kérdezte Harry reménykedve.
- Nem, Piton professzor küldte - válaszolta Demelza. Harryt elöntötte a csalódottság. - Azt üzeni ma este fél kilenckor vár az irodájában, hogy letöltsd a büntetésed… és… nem érdekli, hogy hány partira vagy meghívva. Azt is át kell adnom, hogy rothadó futóférgeket kell kiválogatnod a jók közül, amiket bájitalkészítésnél fognak felhasználni, és azt is üzeni, hogy nem muszáj védőkesztyűt vinned magaddal.
- Isteni - mondta zordan Harry. - Köszi szépen, Demelza.
|