Hihetetlen sikere és gazdagsága ellenére J. K. Rowling a földön maradt. Geordie Griegnek őszintén beszél szerelemről, veszteségekről... és az eltűnt Harry Potter jegyzetfüzetről.

Egy könnycsepp gördül le lassan J. K. Rowling arcán. Edinburgh-i háza nagy és kényelmes dolgozószobájában ül éppen, kora délután van; néhány szendvics és egy szelet csokoládétorta hever érintetlenül az asztalán, miközben felidézi élete legmegrázóbb pillanatát. Arra a napra gondol, amikor édesanyja, 45 éves korában meghalt, 10 éves reménytelen küzdelem után a Sclerosis Multiplex-szel. Fájdalmát csak tetézi, hogy édesanyja már nem tudhatott Harry Potterről, s még kevésbé arról, hogy lányából pár év múltán a Föld legsikeresebb írónője vált.

„Azon az éjszakán, mikor meghalt, a barátom családjánál voltam, az volt az első alkalom, hogy nem otthon töltöttem a Karácsonyt. Korán elvonultam, látszólag azért, hogy az Aki király akar lenni című filmet nézzem, de helyette leültem és írni kezdtem. Szóval édesanyám életének utolsó percében én a Harry Pottert írtam. Anyának sosem beszéltem Harry Potterről.”

A folytatásért kattints a TELJES HÍR feliratra!

„Apám másnap reggel hét órakor hívott fel, s már akkor tudtam, mi történt, mielőtt egy szót is szólhatott volna. Egyszerűen tudtam. Nem volt semmi más, ami miatt apám felhívott volna reggel hétkor. Miközben lerohantam a lépcsőn, a fejemben ott kongott a kétségbeesés, de képtelen voltam befogadni azt a borzalmat, hogy anya nincs többé.” 1991 első napja volt, és az akkor 25 éves Joanne Rowling és a barátja azonnal kocsiba ültek, hogy szülei Wales-i otthonába vezessenek. „Egyik pillanatban egy roncs voltam, a másikban pedig egyszerűen tagadtam az egészet. Emlékszem, ott, a kocsiban időnként azt mondogattam magamnak: „Nem történt meg.” Ez volt az egyetlen módja, hogy túléljem a következő 10 percet.”

Joanne Rowlingot megdöbbentik feltörő könnyei. Alapvetően nagyon tartózkodó és zárkózott ember. Ugyanakkor rendkívül rendezett és józan is. Hosszú, szép, szőke haja védelmezőn öleli körül arcát. Mind a hét Harry Potter könyv terve megvolt már a megírásuk előtt. Egy felkínált zsebkendővel megtörli szemeit, majd rövid szünet után folytatja. „Alig telik el olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Annyi mindent szeretnék mondani neki, hihetetlenül sok mindent.” Megnyugvással tölti el viszont, hogy támogathatja a Sclerosis Multiplex (SM) kutatásokat, mely utolsó napjaiban tolószékbe kényszerítette édesanyját. „Annyira fiatal és erős volt. Az, hogy valaki ellen fellázad a saját teste, még nézni is szörnyű, nemhogy elszenvedni” - mondja Rowling, a skóciai SM Társaság pártfogója. Március 17-én jótékonysági célú álarcosbált rendez a Stirling Kastélyban, több szórakoztató játékkal, például egy kincsvadászattal, melyhez ő ad majd instrukciókat.

Édesanyja állapota az ő lelki erejére és sebezhetőségére is hatással volt, s ennek köszönhető az is, hogy Harry Potter árva lett. Rowling teremtménye elmaradhatatlan szemüvegével az orrán a gyermekirodalom egyik legsikeresebb alakjává vált, s a könyvekből 300 millió fogyott 63 országban; a sorozat néhány részéből három millió példányt adtak el 48 órán belül, közvetlenül a megjelenésük után.

A halál a kulcsa J. K. Rowling megértésének. Leghatalmasabb félelme – ezt habozás nélkül jelenti ki – az, hogy valaki, akit szeret, meghal. „A könyveimben komoly szerepet kap a halál. Az egész sorozat Harry szüleinek halálával kezdődik. Aztán ott van Voldemort megszállottsága, hogy legyőzze a halált és örök életet nyerjen, bármi legyen is az ára, ezzel elérné a mágia csúcsát. Megértem, miért küzd annyira ellene. Mindannyian félünk a haláltól.” A hetedik, s egyben befejező Harry Potter kötetben jók és gonoszok egyaránt pusztulnak majd. Rowling épp a napokban írta meg egy bizonyos szereplő halálát, mikor férje, Neil belépett a szobába. „Megborzongott. Kérlelt, hogy ne tegyem, ne öljem meg, de ebbe persze ő nem szólhat bele.” S egyetlen tollvonására gyerekek millió hullatnak könnyeket vagy vidulnak fel. Megszámlálhatatlan Harry Potter honlap próbálja találgatni, mi lesz a történet vége. „Az egyetlen ember, akinek beszélhetek a könyvről, Neil, mert ő azonnal el is felejti” - mondja Rowling nevetve.

Bármi, ami kapcsolatba hozható Harry Potterrel, aranyat ér. Rowling szemeteskukáját naponta felforgatják, leveleit ellopkodják, a kiadókat megpróbálják megvesztegetni, az írónő barátai előtt pedig vastag csekk-könyveket lengetnek a bulvárlapok riporterei. Jelenleg tényleg oka van egy kis aggodalomra, ugyanis egy Harry Potter jegyzetfüzet, mely fontos információkat tartalmaz a hetedik könyvről, nemrég eltűnt. „Biztos, hogy meg fogom találni. Csak nem tudom, nem hagytam-e ott valahol. Már mindenütt kerestem. Félek, hogy valaki esetleg megtalálja és elviszi a The Sun szerkesztőségébe.” Minden, ami nincs elzárva vagy mappában, cetliken hever az asztalán. A világméretű marketing miatt pedig nagyon kell vigyáznia, nehogy valamit eláruljon a könyvről. „Az előbb majdnem elkotyogtam neked az utolsó kötet címét, kis híja volt” - mondja egyszer. Az eBay-en komoly összegeket fizetnek általa aláírt Harry Potter részekért, melyek közül a legtöbb hamisítvány. „Elég könnyen meg tudom őket különböztetni az igaziaktól” - mondja. De többnyire igyekszik távol tartani magát a Pottermániától. Egyszer kiadójának, a Bloomsbury-nek leestek a részvényárai, csak mert megváltoztatott egy szót a honlapján.

Az élete Harry után már sosem lett ugyanaz. Eddig kétszer találkozott a Királynővel. „Anya nagyon boldog lett volna, ha felhívom, hogy megkaptam a Brit Birodalom Tisztje kitüntetést, de aztán figyelmeztetnem kellett volna, hogy nem mondhatja el a szomszédoknak. Képzeld csak el! Alig bírta volna ki.” Nelson Mandela meghívta őt Dél-Afrikába. „Sajnos nemet kellett mondanom, mert akkor éppen terhes voltam.” Sigourney Weaver elhívta magához. „Amerikában voltam és az egész nagyon furcsa volt. Sosem találkoztam vele, úgyhogy inkább nem mentem.” Bill Clinton beismerte neki, hogy nagy rajongója. „Annak, hogy találkozhattam az elnökkel, az lett volna a legörömtelibb része, mikor elmondom édesanyámnak.” Sokkal több pénze van, mint amennyit el tud költeni. Becslések szerint vagyona elérte az 500 millió fontot, 2004-ben a Sunday Times gazdagok listájára 435 millióval került fel. Ezeket a számokat mindmáig tagadja.

Ez a szerény, kedves, Chipping Sodbury-i születésű hölgy alig hiszi el, hogy olyan híres lett, mint Walt Disney volt a saját idejében. „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen távol állt tőlem ez az egész, mielőtt megtörténtek velem ezek a dolgok. Teljesen ismeretlen voltam és nem is álltam kapcsolatban senkivel, aki akár egy kicsit is híres lett volna. Az egész olyan idegen volt tőlem és rettenetesen rettegtem.” Na és az milyen, hogy az ügynököd a világon bárkivel tud neked találkozót szervezni? „Ha ez szóba kerül, olyan furcsa érzésem van. Nem akarok hamis lenni. Nem próbálok szerénykedni, de tény, hogy ez az egész még mindig megdöbbent és nagyon bizalmatlan vagyok vele kapcsolatban.” Minden héten 800-1000 levél érkezik Rowlinghoz. Egy sem marad válasz nélkül.

A Harry Pottert latinra és mandarinra is lefordították. A pápa állítólag helyteleníti a könyveket, mert azoknak az eretneki mágia áll a középpontjában. „Emlékszem, mikor olvastam erről és arra gondoltam, biztosan ezerszer nagyobb gondjai vannak, mint, hogy az én könyveimmel foglalkozzon – a világbéke, teszem azt, vagy a háború Közép-Keleten...” Rowlingnak már kijutott fenyegetésből, leselkedőkből, könyörgő levelekből és paparazzikból is. Mauritius szigetén lencsevégre kapták bikiniben. Ami azonban legjobban kiborította, az a lánya, Jessica képeinek felbukkanása a lapokban; őt mindig próbálta óvni a médiától. Ahhoz azonban, hogy vissza tudjon vonulni, tennie kell, ezért is jár időnként olyan távoli helyeken, ahol könnyebben maradhat névtelen. Nemrég csodásan nyaralt Tswalun, az Oppenheimer család varázslatos Dél-afrikai szafari táborában, a Kalahári sivatagban. Hawaii-on is volt már. Tavaly a 40. születésnapjára kibérelte az Edinburgh külső részén álló Hopetount, Linlithgow Márkinéjának lenyűgöző 18. századi (pontosabban 1699-es) kastélyát. A királyi Britannia jachtot is szerette volna bérbe venni, de inkább lemondott róla, mikor kiderült, hogy nem engedélyezett rajta a tánc. A Hopetount férjes nevén, vagyis Mrs Murray-ként foglalta le, s mindent elrendezett, majd a Bond Streeten költekezett egy kicsit, mikor meglátott egy csodálatos gyémánt fülbevalót. Sokáig gondolkozott, megkérdezte az árát, nyelt egy nagyot és végül azt mondta: megveszem.

Mindez igen messze van attól az egykori egyedülálló anya élettől, amikor 70 fontot keresett egy héten és azon aggódott, vajon tud-e mit adni a lányának vacsorára. Az, hogy gazdagabb, mint a Királynő, volt a legmegdöbbentőbb dolog, amit valaha hallott, mióta elérte a hírnév, mellyel természetesen a pénz is együtt jár. Nevetve mondja: „Nos, nem fogok amiatt panaszkodni, hogy van pénzem. Egy pillanatra sem, hisz természetes, hogy mindent könnyebbé tesz. Ha már átélted, milyen az, hogy igazán aggódsz, vajon kitart-e a fizetésed a hét végéig, nem jut eszedbe panaszkodni, amiért gazdag lettél. Sok gondtól megkímél. Utazhatsz, segíthetsz az embereken. Egy percig sem bánom, hogy pénzem lett. Minden egyes nap hálás vagyok érte.”

Három házzal – Edinburgh-ban, Perth-ben és Londonban -, néhány tanácsadóval, egy nagyszerű ügynökkel és két titkárnővel tartja irányítása alatt kicsi világát. Időnként persze jönnek széllökések. „Szeretem a táskákat és a cipőket.” De józansága sosem hagyja el igazán. Ez a nő nem fog leopárdbőrt aggatni a falára, vagy Rembrandt képeket akasztni mindenhová. „Van egy bizonyos határ, aminél sohasem költök többet. Egyszerűen képtelen lennék rá. Van egy határ, amin túl már csak ostoba költekezés lenne, amit teszek.” Amikor megvette Bond Street-i fülbevalóit, azonnal elöntötte a bűntudat és még aznap kiállított egy csekket ugyanakkora összegről jótékonysági célokra. Életében kevés luxuscikk kap helyet. Van egy első kiadású Jane Austen regény a polcán, de olcsó papírborítójú könyvekkel vetekedik a helyért.

Jól tudja, hogy a pénz bajjal jár, és ahogy minden gazdag ember, ő is aggódott, nem csak a vagyona miatt közelednek-e hozzá az emberek. Aztán a sors összehozta Neil Murray-vel. A szakállas, rocksztárokat idéző, egyszerű és laza Murray keményen dolgozik. Orvos, a fényűzés csillogó buborékjai nem érdeklik. „A pénz neki sosem számított. Igazából Neil nem is nagyon költekezik. Nem ez kell neki.” Most, két gyerekkel később (David két éves, Mackenzie kilenc hónapos) nem is lehetnének boldogabbak.

Milyen lehetett egy olyan nővel randevúzni, aki ennyire gazdag és sikeres? „Mielőtt találkoztam Neil-lel, azt hittem, az életem örökre megpecsételődött. Előtte nem volt senki, akit férjemnek el tudtam volna képzelni és azt hittem, így is fog maradni. Ebben a hitben éltem. Azt gondoltam magamban: „Szerencsés vagyok. Munkám van. Gyerekem van.” Tényleg nem panaszkodhattam. Nem az a fajta vagyok, aki akárkivel beéri. Ha kell, egyedül élem le az életem. Nagyon sokszor voltam egyedül, ami persze nem jelenti azt, hogy nem éreztem magam magányosnak. Így volt, de meg tudtam lenni egyedül.”
Ma már beismeri, hogy a hírneve olykor ólomként nehezedett a vállára. „Ezt még sosem mondtam ki, de amikor mindenki azt kérdezte, „Hogy bírod?” és azt válaszoltam, „Jól”, magamnak is hazudtam. A tagadás a barátom. Mondhattam volna azt is: „Hát, most, hogy említed, elég nehéz a dolog. Este hazamegyek egyedül a lányomhoz ezzel az iszonyatos teherrel együtt.” Mielőtt híres lettem, eléggé elszigetelt voltam, és ez az egész csak tetézte ezt.

Szörnyen érzékeny voltam, mert van egy lányom az első házasságomból. Olyan volt, mintha hosszú ideig egy nagy szikla alatt éltem volna, és akkor egyszer jön valaki, aki felemeli a követ és rám világít egy fáklyával. Persze a szikla alatti élet nem túl jó, de teljesen meg voltam rettenve és fogalmam sem volt, hogy kezeljem az új helyzetet.”

Tehát ez a gyönyörű, kedves, őszinte hölgy, aki csak őrséggel léphet be egy könyvesboltba, meglepően igazi maradt. Például még mindig Edinburgh-i kávéházakban írja a könyveit. „Most már persze van tisztességes dolgozószobám, de azt hiszem, sokkal jobb a hangulat a kávézókban. Időnként felnézek és észreveszem, hogy a szomszéd asztalnál ülők bámulnak rám. Olyankor rögtön zavarba jövök és inkább elmegyek.” Amikor a Harry Potter és a Bölcsek Kövén dolgozott, nem volt pénze rá, hogy felvegyen valakit a lánya mellé, így csak tolta és tolta a kislányt a babakocsiban, amíg az el nem aludt, aztán gyorsan besietett egy kávézóba és írt. „Harcedzett koncentrációs képességem van. Csak így tudtam írni.”

Ebben az évben befejezi a Harry Potter sorozatot. Az utolsó fejezet, már készen, elzárva lapul valamelyik fiókjában. Egy új gyerekkönyvet is megírt. Egy szönyről szól, s Rowling szavaival élve „politikai tündérmese”. Kisebb gyerekeknek szól, mint a Harry Potter célközönsége. „A kiadóm még nem is tud róla.” Néhány novellája is van már.

Hihetetlen, mennyire hétköznapi ember. A kedvenc itala a gin és a tonik és nem szereti a pacalt. Legkedvesbb hősnője Jessica Mitford, kedvenc szerzője pedig Jane Austen. Vezetni nem tud, miután tizenhetedjére is kudarcot vallott, inkább feladta. „Ha kocsiban ülök, van egy szörnyű félelmem, hogy valami borzalmas dolog fog történni.” Öt évvel ezelőtt leszokott a dohányzásról és az utóbbi három évben a legtöbb idejét a terhességgel és a kisfia gondozásával töltötte. Keresztény (episzkopális) és, „mint Graham Greene-nek, a hitem néha azért kell, hogy a hitem visszatérjen. Ez nagyon fontos a számomra.”

Az élete folyton változik. Most éppen beszállt egy Kelet-európai árvákat segítő új projektbe. Olvasott egy cikket a The Sunday Times-ban, de miután meglátta a képeket a szó szerint ketrecbe zárt gyerekektől, nem bírta folytatni. „Azt gondoltam, tennem kell valamit.” Írt a cseh miniszterelnöknek, mindenkinek, aki csak eszébe jutott – és sikerült. Most már tagja annak az EU csapatnak, akik hasonló árvákat fognak felkeresni Romániában. A szülőnélküliség érzése tehát, csak úgy, mint a Harry Potternél, az élet más területein is motiválta.

De mindeközben Hamupipőkének készülnie kell a saját báljára – az SM gálára. Már megvette az Amanda Wakeley ruháját és egy álarc is készül. Százakat, ezreket, talán milliókat fog megmozgatni az SM miatt. Tenni akar valamit. Nem akarja, hogy az édesanyja halála hiábavaló legyen.

Ijesztően sokat tud a betegségről, s egy kviddicsező varázsló gyorsaságával sorolja az adatokat. A legkülönösebb, hogy a skótok kapják meg legtöbbször az SM-et. Kideríthetetlen okok miatt Skócia az SM központja a világon. Azt szeretné elérni, hogy az kórtól szenvedők tovább tudjanak életben maradni, s esetleg teljesen meg is gyógyulhassanak. Vezet egy mozgalmat azért, hogy a fertőzöttek jobb kezelést kapjanak. Jelenleg a legtöbb SM betegnek magának kell szembenéznie a kórral. Sőt, később, amikor az állapotuk tovább romlik, még olyan alapvető szükségleteket is megtagadnak tőlük, mint a kerekesszék. Rowling a küldetésének tekinti, hogy javítsa az SM-fertőzöttek körülményeit, valamint, hogy megfejtse a betegség titkát. „Nincs nap, hogy ne gondolnék anyára. A halála villámcsapás volt. Örökre megváltoztatta az életemet.” Most már az a célja, hogy ő is jobbá változtathassa másokét.