16. Fejezet
2006.01.28. 02:00
Egy felettébb fagyos karácsony
- Szóval Piton felajánlotta, hogy segít neki? Tényleg felajánlotta, hogy segít neki?
- Ha még egyszer megkérdezed - kezdte Harry ingerülten.
- Csak meg akarok bizonyosodni róla! - mondta Ron. Egyedül álldogáltak az Odú konyhájának mosogatójánál és épp egy halom rügyet pucoltak Mrs Weasleynek. Az előttük lévő ablaknál hózápor süvített el.
- Igen, Piton felajánlotta, hogy segít neki! - mondta Harry. - Azt mondta, megígérte Malfoy anyjának, hogy megvédi Malfoyt, meg hogy tett egy Megszeghetetlen Esküt vagy mit…
- Egy Megszeghetetlen Esküt? - kérdezte Ron kiábrándult képpel. - Á, azt nem tehette… Biztos vagy benne?
- Igen, biztos vagyok benne - felelte Harry. - Miért, mit jelent ez?
- Hát, nem szeghetsz meg egy Megszeghetetlen Esküt…
- Furcsa mód ennyire már magamtól is rájöttem. De mi történik, ha megszeged?
- Meghalsz - felelte egyszerűen Ron. - Egyszer úgy öt éves koromban Fred és George megpróbáltak rávenni, hogy tegyek egy ilyet. Én majdnem meg is tettem, már Fred kezét fogtam meg minden, amikor apa ránk talált. Teljesen kikelt magából… - mesélte Ron elmerengő pillantással a szemében. - Az volt az egyetlen alkalom, amikor apa olyan mérges volt, mint anya. Fred szerint a bal farpofája azóta sem a régi.
- Hogy micsoda? - hallatszott Fred hangja, ahogy az ikrek beléptek a konyhába.
- Á, George, ezt nézd meg. Késeket használnak meg minden. Az áldott lelkek.
- Alig több mint két hónap és tizenhét leszek - morogta Ron. - És akkor már csinálhatom varázslattal.
- De addig is - mondta George, miközben leült és felpakolta lábait a konyhaasztalra - élvezettel nézhetjük végig, amint bemutatod helyes használatát a… hoppá-hoppá.
- Ez miattad történt! - mondta mérgesen Ron miközben az elvágott hüvelykujját szopogatta. - Várj csak, ha tizenhét leszek…
- Biztos vagyok benne, hogy mindenkit bámulatba ejtesz majd ez idáig rejtve maradt mágikus képességeiddel - ásított Fred.
- És ha már a rejtett mágikus képességeidről van szó, Ronald… - kezdte George. - Mi is az pontosan, amit Ginnytől hallottunk rólad és egy fiatal hölgyről… ha információink helyesek… Lavender Brownról?
Ron kissé elpirult, de nem látszott bosszúsnak, mikor ismét a rügyek felé fordult.
- Törődj a magad dolgával.
- Micsoda frappáns válasz - felelte Fred. - Komolyan nem tudom, hogyan találod ki őket. Nem, amit tudni akartunk az az, hogy… hogyan történt?
- Miről beszélsz?
- Baleset érte a lányt vagy mi?
- Mi?
- Nos, hogyan szenvedhetett el ekkora agykárosodást? Te, vigyázz azzal!
Mrs Weasley épp időben lépett a helyiségbe, hogy lássa amint Ron Fredhez vágja a rügyhámozó kést, amit Fred egy laza pálcalegyintéssel papírrepülővé változtatott.
- Ronald! - kiáltotta magából kikelve.- Nehogy még egyszer meglássam, hogy késeket hajigálsz!
- Dehogy - felelte Ron. - fogod meglátni - tette hozzá az orra alatt motyogva, miközben visszafordult a rügyhegy felé.
- Fred, George, sajnálom drágáim, de Remus ma este érkezik, így Billt kettőtökhöz kell majd beszorítanom.
- Semmi gond - felelte George.
- Akkor, tekintve, hogy Charlie nem jön haza, Harry és Ron a padláson lesznek, és ha Fleur osztozik Ginnyvel…
-… az nagyon boldoggá teszi majd Ginny karácsonyát - motyogta Fred.
-… akkor mindenki kényelmesen elfér. Vagy legalábbis lesz min feküdniük - mondta Mrs Weasley kissé gondterhelten.
- Akkor Percy már biztosan nem tolja ide azt a ronda képét? - kérdezte Fred.
Mrs Weasley elfordult, mielőtt válaszolt volna.
- Nem, úgy hiszem igen sok dolga akad a Minisztériumban.
- Vagy ő a világ legnagyobb idiótája - mondta Fred miközben Mrs Weasley elhagyta a konyhát. - Valamelyik a kettő közül. Nos akkor induljunk, George.
- Hova készültök? - kérdezte Ron. - Nem segítenétek ezekkel a rügyekkel? Használhatnátok a varázspálcátokat és aztán mi is szabadok lennénk.
- Nem hiszem, hogy megtehetjük ezt - mondta Fred komolyan. - Megtanulni rügyeket pucolni varázslat nélkül igazán jó személyiségfejlesztő feladat. Megtanít értékelni, milyen nehéz is a mugliknak és kvibliknek…
-… és ha azt akarod, hogy az emberek segítsenek neked, Ron - tette hozzá George felé dobva a papírrepülőt - nem kéne késeket hajigálnod rájuk. Csak egy tipp. Ellátogatunk a faluba, az ottani papírboltban van egy csinos lány, aki szerint a kártyatrükkjeim valami eszméletlenek… akár az igazi varázslat…
- Piszkok - mondta Ron bosszúsan, miközben nézte, ahogy Fred és George keresztülvágott a havas udvaron. - Pusztán tíz másodpercükbe került volna és mi is mehettünk volna.
- Én nem - mondta Harry. - Megígértem Dumbledore-nak, hogy nem kószálok el, amíg itt vagyok.
- Ó, igen - mondta Ron. Megpucolt még pár rügyet, majd így szólt:
- Elmondod majd Dumbledore-nak azt, amit hallottál Piton és Malfoy csevelyéből?
- Persze - felelte Harry. - Mindenkinek el fogom mondani, akinek módjában áll leállítani ezt és Dumbledore van a listám elején. Talán beszélhetnék megint apáddal is.
- Kár, hogy azt nem hallottad, mit is csinál Malfoy pontosan.
- Azt nem halhattam volna. Az volt az egész lényege, hogy megtagadta, hogy elmondja Pitonnak.
Pár pillanat csend következett, majd Ron megszólalt:
- Ugye tudod, mit fog mondani mindenki? Apa és Dumbledore meg a többiek? Azt mondják majd, hogy Piton nem is próbál Malfoynak segíteni, csak azt próbálta kideríteni, mire készül.
- Ők nem hallották Pitont - mondta határozottan Harry. - Senki sem tud ilyen jól színészkedni, még Piton sem.
- Igaz… én csupán azt mondom, hogy - mondta Ron.
Harry morcosan odafordult, hogy ránézzen.
- Azért elhiszed, hogy igazam van?
- Igen, persze! - vágta rá Ron. - Komolyan! De ők mind meg vannak győződve arról, hogy Piton a Rend tagja, nem?
Harry nem felelt. Már neki is eszébe jutott, hogy ez lesz a legvalószínűbb ellenérv az újonnan felfedezett bizonyítékára. Már hallotta is Hermionét:
"Harry, nyilvánvaló, hogy csak úgy tett, mintha felajánlaná a segítségét, hogy becsapja Malfoyt és az elmondja neki, mit csinál…"
Persze ez csak a képzelete szüleménye volt, hiszen még nem volt alkalma elmondani Hermionénak, mit hallott. A lány már otthagyta Slughorn partiját, mire ő visszaért. Legalábbis a bosszankodó McLaggen ezt mondta neki, és már lefeküdt, mire Harry visszaért a klubhelyiségbe. Alig volt ideje boldog karácsonyt kívánni és elmondani a lánynak, hogy egy nagyon fontos hírt kell majd elmondania a szünidő után, mert következő nap már korán indultak is az Odúba. Bár nem volt benne biztos, hogy Hermione hallotta, Ron és Lavender épp mögötte egy teljességgel nonverbális búcsút vettek egymástól, pont akkor.
De egyvalamit még Hermione sem lesz képes tagadni: Malfoy kétségkívül készül valamire és Piton tudja ezt, tehát Harry teljes mértékben igazoltnak érezte azt mondani, hogy "Én megmondtam", és ezt már Ron esetében számos alkalommal meg is tette.
Mr Weasley hosszú órákat dolgozott a Minisztériumban és Harrynek nem volt lehetősége beszélni vele egészen Karácsony estig. A Weasley család és vendégeik a nappaliban ücsörögtek, amit Ginny olyan bőkezűen dekorált, hogy az embernek az az érzése támadt, mintha egy felrobbant papírgyűrűköteg közepén ülne. Csupán Fred, George és Harry tudta, hogy a karácsonyfa tetején lévő angyalka valójában egy kerti gnóm, ami bokán harapta Fredet, miközben répát szedett a karácsonyi vacsorához. Ez volt a legrondább angyalka, amit Harry valaha látott. Ginny lebénította, befestette aranyszínűre, egy apró tütübe öltöztette, a hátára kis szárnyakat ragasztott. E gnóm angyalka barátságtalan arckifejezéssel bámult le mindenkire nagy kopasz krumplifejével és meglehetősen szőrős lábaival.
Mindenkinek a karácsonyi műsort kellett hallgatnia Mrs Weasley kedvenc énekesnője, Celestina Warbeck előadásában, akinek hangja áradt a nagy farádióból. Fleur unalmasnak találta Celestinát és olyan hangosan beszélt a sarokban, hogy a morcos Mrs Weasley egyre csak a hangerőszabályzón tartotta a pálcáját, felerősítve ezzel Celestina hangját. Egy különösen jazz-hangulatú szám, a Forró, erős szerelemmel teli üst alatt Fred és George robbantósdit kezdett játszani Ginnyvel. Ron továbbra is Billt és Fleurt figyelte a szeme sarkából, mintha remélné, hogy valami használható ragad rá. Mindeközben Lupin - aki még soványabbnak és fáradtabbnak látszott, mint valaha - a tűz mellett ücsörgött és bámulta a lángokat, mintha nem is hallaná Celestina hangját.
"Ó, jöjj és kavard fel az üstöm,
S ha ezt helyesen teszed
Forró, erős szerelmet forral neked
Hogy melegen tartson ezen az éjszakán."
- Tizenkilenc évesen erre táncoltunk - mondta Mrs Weasley miközben megtörölte szemét a kötényében. - Emlékszel, Arthur?
- Hmm? - ez volt Mr Weasley válasza, aki épp egy mandarinféleséget pucolt és a fejét nógatta. - Ó, igen… csodás hang…
Némileg megerőltetve magát kicsit feljebb ült és körbenézett, majd Harryre pillantott, aki mellette ült.
- Elnézést ezért - mondta és fejével a rádió felé intett mikor Celestina csatlakozott a kórushoz. - Nemsokára vége.
- Semmi gond - mondta vigyorogva Harry. - Sok a munka a Minisztériumnál?
- Sok - felelte Mr Weasley. - Nem bánnám, ha valamit haladnánk is előre, de a három letartóztatott közül - akiket az elmúlt pár hónapban csíptünk el - kétlem, hogy akár egy is valódi halálfaló… de ezt ne add tovább, Harry - tette hozzá gyorsan és hirtelen sokkal éberebbnek tűnt.
- Ugye nem tartják még mindig fogva Stan Shunpike-ot? - kérdezte Harry.
- De, attól tartok igen - mondta Mr Weasley. - Tudom, hogy Dumbledore egyenesen Scrimgeour-nél próbált fellebbezni Stan ügyében… Úgy értem mindenki, aki beszélt a fiúval egyetért abban, hogy legalább annyira halálfaló, mint ez a gyümölcs itt… De a fejesek azt a látszatot akarják kelteni, mintha haladást értek volna el és "három letartóztatás" jobban hangzik, mint "három téves letartóztatás és szabadon bocsátás"… de úgyszintén ez is bizalmas…
- Nem szólok egy szót sem - felelte Harry. Habozott egy pillanatig és a legjobb módján gondolkodott annak, hogyan is kezdjen neki a mondandójának. Miközben rendbe szedte gondolatait, Celestina Warbeck belekezdett egy balladába, melynek címe "Egyenesen kibűvölted belőlem a szívem".
- Mr Weasley, tudja, amit mondtam Önnek az állomáson, amikor az iskolába készültünk…
- Ellenőriztem, Harry - felelte azonnal Mr Weasley. - Elmentem és átkutattam Malfoyék házát. Semmi sem volt ott - sem törött, sem egész -, aminek nem kellett volna ott lennie.
- Igen, tudom, láttam a Prófétában, hogy átkutatta… De van itt valami más… Öhm, valami több…
És Harry elmondott mindent Mr Weasleynek, amit a Malfoy és Piton közt zajlott párbeszédből hallott. Miközben Harry beszélt, látta, hogy Lupin feje kissé felé fordul, elcsípve minden egyes szót. Amikor befejezte, csend következett leszámítva Celestina énekét.
"Ó, én szegény szívem, hová tűnt?
Elhagyott egy bűbájért…"
- Az eszedbe jutott már, Harry - mondta Mr Weasley - hogy Piton pusztán úgy tett…
- Úgy tett, mintha segítene, hogy így derítse ki, mire készül Malfoy? - hadarta Harry. - Igen, gondoltam, hogy ezt mondja majd. De honnan tudjuk ezt?
- Nem a mi dolgunk tudni - felelte váratlanul Lupin. Mostanra már hátat fordított a tűznek és Mr Weasleyvel szemben ülve nézte Harryt. - Ez Dumbledore dolga. Dumbledore bízik Perselusban és ez elég indok kell legyen nekünk is.
- De - kezdte Harry - csak mondjuk… csak tegyük fel, hogy Dumbledore téved Pitonnal kapcsolatban…
- Már rengetegszer mondták ezt. Minden lényegében arról szól, bízol-e Dumbledore ítélőképességében vagy sem. Én igen; tehát bízom Perselusban.
- De Dumbledore is hibázhat - érvelt Harry. - Ő maga mondta. És te…
Harry Lupin szemébe nézett.
- Tényleg kedveled Pitont?
- Sem nem kedvelem, sem nem utálom Perselust - mondta Lupin. - Nem, Harry, az igazat mondom - tette hozzá, mikor Harry kételkedő arckifejezést öltött. - Valószínű sohasem leszünk már kebelbarátok mindazok után, ami James, Sirius és Perselus közt történt, túl sok a keserűség. De nem felejtem el, hogy abban az évben, amikor a Roxfortban tanítottam, Perselus minden hónapban tökéletesen elkészítette nekem a farkasölőfű-főzetet, így nem kellett annyit szenvednem, mint amennyit általában szoktam teliholdkor.
- De "véletlenül" elszólta magát, hogy vérfarkas vagy és így menned kellett! - mondta Harry mérgesen.
Lupin megvonta a vállát.
- A hír mindenképp kiszivárgott volna. Mindketten tudjuk, hogy az állásomra pályázott, de sokkalta nagyobb kárt tehetett volna bennem, ha belepiszkál a főzetbe. Ő tartott egészségesen. Hálásnak kell lennem.
- Talán nem mert belepiszkálni a főzetbe, miközben Dumbledore figyelte őt! - mondta Harry.
- Te arra rendeltettél, hogy gyűlöld őt, Harry - mondta Lupin egy halvány mosoly kíséretében. - És én megértem. Az apád, James és a keresztapád, Sirius egy régi előítéletet hagyott rád örökül. De természetesen mondd el Dumbledore-nak, amit nekem és Arthurnak mondtál, de arra ne számíts, hogy osztja majd a véleményed a dologgal kapcsolatban. Arra se számíts, hogy amit elmondasz, meglepetésként éri majd. Talán Dumbledore utasítása volt, hogy Perselus kikérdezze Dracot.
"…és mostanra már kellőképp széttépted
Köszönet, hogy visszaadod nékem szívemet."
Celestina magas, hosszan elnyújtott hangon fejezte be a dalát és hangos taps zaja szűrődött ki a rádióból, melyhez Mrs Weasley lelkesen csatlakozott.
- Vége van? - kérdezte hangosan Fleur. - 'ála az égnek, misoda egy szörhnyű…
- Akkor egy kis lefekvés előtti itóka? - kérdezte Mr Weasley, ahogyan talpra ugrott. - Ki kér tojáslikőrt?
- Mit csinálsz mostanság? - kérdezte Harry Lupint miközben Mr Weasley sebesen távozott, hogy előhozza a tojáslikőrt és a többiek kinyújtóztak, majd beszédbe elegyedtek.
- Ó, illegalitásba vonultam - felelte Lupin. - Majdnem szó szerint. Ezért nem tudtam neked írni, Harry. Neked levelet küldeni egyfajta lelepleződés lett volna.
- Ezt hogy érted?
- A társaim, a velem egyenrangúak közt élek - mondta Lupin. - Vérfarkasok - tette hozzá Harry értetlen arckifejezését látva. - Majdnem mind Voldemort oldalán áll. Dumbledore-nak szüksége volt egy kémre, és íme, ott voltam én… tettre készen.
Lupin kissé szomorúnak hangzott és talán észre is vette magát, mert még barátságosabban mosolygott, miközben folytatta:
- Nem panaszkodom, ez szükségszerű dolog és ki más csinálhatná nálam jobban? De nehéz volt elnyerni a bizalmukat. Tudod, magamon viselem a varázslók közé való beilleszkedés próbálkozásainak összetéveszthetetlen nyomait, miközben ők elzárkóztak a normális társadalomtól és határvidékeken élnek, lopnak és néha ölnek is, hogy egyenek.
- Hogyhogy kedvelik Voldemortot?
- Úgy hiszik, hogy az ő uralma alatt majd jobb soruk lesz - felelte Lupin. - És odaát igen nehéz vitába szállni Szürkehátúval…
- Ki az a Szürkehátú?
- Még nem hallottál róla? - Lupin kezei görcsösen összezárultak az ölében. - Szürkehátú Fenrir talán a legvérszomjasabb elő vérfarkas a földön. Életcéljának tartja, hogy annyi embert harapjon és fertőzzön meg, amennyit csak lehet. Elegendő vérfarkast akar teremteni ahhoz, hogy felülkerekedjen a varázslókon. Voldemort pedig áldozatokkal hálálja meg szolgálatait. Szürkehátú a gyermekekre specializálódik… fiatalon harapd meg őket, mondja, és a szüleiktől távol neveld fel őket, a normális varázslók iránti gyűlöletre tanítva őket. Voldemort azzal fenyegetőzött, hogy rászabadítja őt az emberek családjaira; ez egy olyasfajta fenyegetőzés, amely jó eredményeket produkál.
Lupin megállt, majd így szólt:
- Szürkehátú volt az, aki megharapott engem.
- Micsoda? - kérdezte elképedve Harry. - Amikor… úgy érted akkor, mikor még gyerek voltál?
- Igen. Az apám megsértette őt. Sokáig nem tudtam, ki volt az a vérfarkas, aki megtámadott. Még sajnáltam is, mert úgy hittem, nem tehetett róla, hiszen addigra már tisztában voltam az érzéssel, amit az átalakulás okoz. De Szürkehátú más. Telihold idején az áldozatok környékén helyezkedik el biztosítva azt, hogy a támadáskor közel legyen hozzájuk. Mindent előre eltervez. És ezt az embert használja Voldemort arra, hogy vezesse a vérfarkasokat. De nem ringatom magam abba a tévhitbe, hogy az én észérveken alapuló elgondolásom eredményesen szerepelnek Szürkehátú azon meggyőződésével szemben, mely szerint a vérfarkasoknak vér jár, és hogy a normális embereken kell bosszút állnunk.
- De te normális vagy! - mondta Harry indulatosan. - Csak van egy… problémád…
Lupin elnevette magát.
- Néha nagyon emlékeztetsz engem Jamesre. Ő társaságban az én "szőrös kis problémának" nevezte. Sokan azt hitték, hogy egy rossztermészetű nyulat tartok otthon.
Lupin egy köszönöm kíséretében elfogadott egy pohár tojáslikőrt Mr Weasleytől és kissé vidámabbnak lett. Mindeközben Harry érezte, hogy izgalom járja át; apjának legutóbbi megemlítése emlékeztette arra, hogy volt még valami, amit meg akart kérdezni Lupintól.
- Hallottál már valaha valakiről, akit úgy hívnak, a Félvér Herceg?
- A Félvér micsoda?
- Herceg - mondta Harry és közelről figyelte Lupint a felismerés jelei után kutatva.
- Nincsenek varázsló hercegek - felelte Lupin most már mosolyogva. - Ezt a nevet szeretnéd felvenni? És én még azt gondoltam, a "Kiválasztottnak" lenni elegendő.
- Ennek semmi köze hozzám! - mondta ingerülten Harry. - A Félvér Herceg olyasvalaki, aki régen a Roxfortba járt, nálam van a régi bájitaltan könyve. Teleírta varázsigékkel, olyanokkal, amiket ő talált ki. Az egyik a Levicorpus…
- Ó, ennek nagy divatja volt, amikor én jártam a Roxfortba - mondta Lupin visszaemlékezve. - Ötödéves koromban volt néhány hónap, amikor mozdulni sem tudtál, mert a bokádnál fogva fellógattak a levegőbe.
- Az apám használta ezt - mondta Harry. - Láttam a merengőben, Pitonon használta.
Harry próbált közömbösnek hangzani, mintha ez egy odavetett, lényegtelen megjegyzés lett volna, de nem volt benne biztos, hogy a kívánt hatást érte el vele. Lupin mosolya túl megértő volt.
- Igen - mondta. - De nem ő volt az egyetlen. Amint mondtam, ez nagyon népszerű volt… tudod, hogyan tűnnek el, majd jelennek meg újra ezek a varázsigék…
- De ez úgy hangzik, mintha akkor találták volna ki, amikor te iskolába jártál - bizonygatta Harry.
- Nem feltétlenül - mondta Lupin. - A varázsigék ugyanúgy kimennek, majd újra divatba jönnek, mint bármi más - Lupin Harryre nézett, majd halkan így szólt. - James aranyvérű volt, Harry, és megesküszöm neked, hogy soha nem kért minket arra, hogy "Hercegnek" nevezzük őt.
Felhagyva a tettetéssel, Harry megszólalt:
- És nem lehetett Sirius? Vagy te?
- Az kizárt.
- Ó… - Harry a tűzbe meredt. - Csak arra gondoltam… nos, elég sokszor kisegített engem bájitaltanon, mármint a Herceg.
- Milyen régi ez a könyv, Harry?
- Nem tudom, még nem néztem meg.
- Talán ez adna valami támpontot azt illetően, hogy a Herceg mikor járt a Roxfortba - mondta Lupin.
Nem sokkal ezután Fleur úgy döntött, utánozza Celestinát, ahogyan az a Forró, erős szerelemmel teli üst-öt énekli, és ez egy Mrs Weasley arckifejezésére vetett pillantás után mindenki számára célzás volt arra, hogy ideje lefeküdni. Harry és Ron felbaktattak Ron padlásszobájába, ahová egy tábori ágy volt betéve Harry számára.
Ron szinte azonnal álomba merült, Harry viszont, mielőtt bemászott volna az ágyba, beletúrt a ládájába és elővette a "Bájitalkészítés haladóknak"-ot. Majd fürkészve lapozgatni kezdte addig, míg a könyv elején rá nem bukkant a könyv kiadásának évére. A könyv majdnem 50 éves volt. Harry csalódottan visszahajította a könyvet a ládájába, lekapcsolta a villanyt és megfordult. Vérfarkasok, Piton, Stan Shunpike és a Félvér Herceg képe keringett a fejében, majd végül egy lopódzó árnyakkal és megharapott gyermekek sírásával teli nyugtalan álomba merült…
- Ugye csak viccel… - hallatszott reggel Ron hangja.
Harry felriadt és egy megtömött harisnya hevert az ágya végében. Felvette a szemüvegét és körülnézett; a kis ablakot majdnem teljesen befedte a hó és ez előtt ücsörgött Ron az ágyban és egy vastag arany nyakláncnak látszó dolgot méregetett.
- Mi az? - kérdezte Harry.
- Lavendertől van - mondta Ron tiltakozó hangnemben. - Nem gondolhatja, hogy én viselnék ilyet…
Harry közelebb hajolt és elnevette magát. A láncról két hatalmas aranybetűkből álló szó függött: "Drága Egyetlenem"
- Aranyos - mondta Harry. - Menő. Kétség kívül viselned kéne Fred és George társaságában.
- Ha elmondod nekik… - mondta Ron és eltüntette a nyakláncot a párnája alá. - Én… én… én
- Rámdadogsz? - kérdezte vigyorogva Harry. - Ugyan már, szerinted megtenném?
- De hogyan hihette, hogy egy ilyesmit szeretnék? - kérdezte a kissé sokkosnak tűnő Ron a levegőtől.
- Hát, emlékezz vissza - mondta Harry. - Kicsúszott valaha is véletlenül a szádon, hogy nyilvánosan szeretnél egy "Drága Egyetlenem" felirattal a nyakadban sétálgatni?
- Hát… mi nem igazán szoktunk beszélgetni - felelte Ron. - Hanem főleg…
- Csókolózni - mondta Harry.
- Hát, igen - felelte Ron. Egy pillanatig habozott, majd így szólt:
- Hermione tényleg McLaggennel jár?
- Nem tudom - mondta Harry. - Slughorn partiján együtt voltak, de nem hiszem, hogy túl jól sült el a dolog.
Ron kissé vidámabbnak tűnt, ahogyan mélyebbre túrt a harisnyában. Harry ajándékai között volt egy Mrs Weasley által kötött pulóver egy aranycikesszel az elején; egy nagydoboz megrakva az ikrek viccboltjának áruival; és egy kissé nedves, áporodott szagú csomag melynek címkéjén ez állt: "Gazdának Siportól"
Harry mereven nézte.
- Gondolod biztonságos ezt kinyitni? - kérdezte.
- Nem lehet semmi veszélyes, a postát még mindig ellenőrzik a Minisztériumban - felelte Ron, bár gyanúsan méregette a csomagot.
- Eszemben sem volt Sipornak adni valamit! Az emberek szoktak a házimanóiknak karácsonyi ajándékot adni? - kérdezte Harry miközben óvatosan bökdöste a csomagot.
- Hermione adna - mondta Ron. - De várjunk és nézzük meg, mi az, mielőtt még bűntudatod lenne.
Egy pillanattal később Harry felkiáltott és kiugrott a tábori ágyból; a csomag igen szép mennyiségű férget tartalmazott.
- Aranyos - mondta Ron hangosan nevetve. - Igazán figyelmes.
- Inkább ezek, mint az a nyaklánc - mondta Harry, ami rögtön észhez térítette Ront.
A karácsonyi ebédnél mindenki új pulóverben ücsörgött kivéve Fleurt - akire úgy tűnt, Mrs Weasley nem akart elpazarolni egyet - és Mrs Weasleyt, aki egy pici, csillogó gyémántokkal díszített teljesen új, éjkék színű boszorkánykalapot és egy gyönyörű arany nyakláncot viselt.
- Fredtől és George-tól kaptam. Hát nem gyönyörűek?
- Egyre inkább elismeréssel adózunk neked, anya, most, hogy már saját magunk mossuk a zoknijainkat - mondta George egy láthatatlan kezet mozgatva. - Paszternát, Remus?
- Harry, egy féreg van a hajadban - mondta Ginny, miközben óvatosan előrehajolt, át az asztalon, hogy kivegye; Harry érezte, hogy libabőrös lesz a nyaka, de ennek semmi köze nem volt a féreghez…
- Ó, bohrzalmas… - mondta Fleur egy mesterkélt megborzongva.
- Igen, valóban - mondta Ron. - Mártást, Fleur?
A nagy igyekezetében, hogy segítsen a lánynak, Ron fellökte a mártásos tálat. Bill intett egyet pálcájával és a mártás felemelkedett a levegőbe, majd engedelmesen visszatért a tálba.
- Olyan ügyetlen vagy, mint az á Tonks - mondta Fleur, miután befejezte a Billnek adott hálacsókot. - Ő mindig fellök…
- Meghívtam kedves Tonksot, hogy nézzen ma be hozzánk - mondta Mrs Weasley, miközben Fleur-re bámult és szükségtelenül nagy erővel pakolta a répákat. - De nem akart jönni. Beszéltél vele mostanság, Remus?
- Nem, senkivel sem találkoztam túl gyakran - mondta Lupin. - De Tonksnak van saját családja, akikhez menjen, nem?
- Hmm - mondta Mrs Weasley. - Talán. Ami azt illeti, én úgy vélem, azt tervezte, egyedül tölti a karácsonyt.
Majd egy bosszús pillantást küldött Lupin felé, mintha Lupin hibája lenne, hogy nem Tonks, hanem Fleur lesz a menye. Harry, ahogyan Fleur-re pillantott, amint épp Billt etette pulykával a saját villájáról, úgy vélte, Mrs Weasley egy rég elvesztett csatát vív. De mindez eszébe juttatott egy Tonks-szal kapcsolatos kérdést és ki mást lenne alkalmasabb megkérdezni, mint Lupint, az embert, aki mindent tudott a patrónusokról.
- Tonks patrónusának formája megváltozott - mondta neki. - Piton mondta, amúgy. Nem is tudtam, hogy ilyesmi megtörténhet. Miért változna meg a patrónusod?
Lupin komótosan megrágta, majd lenyelte a pulykát mielőtt lassan így szólt:
- Néha… egy nagy sokkhatás… egy érzelmi megrázkódtatás…
- Nagynak tűnt és négy lába volt - mondta Harry, majd hirtelen eszébe jutott valami és halkabban folytatta. - Várjunk csak… nem lehetett egy…
- Arthur! - mondta hirtelen Mrs Weasley. Felkelt a székéből, a kezét szívére szorította és kifelé bámult a konyhaablakon. - Arthur… ez Percy!
- Micsoda?
Mr Weasley körbenézett. Mindenki gyorsan az ablakra pillantott. Ginny felállt, hogy jobban lásson. És kétséget kizáróan ott volt Percy, épp keresztülvágott a havas udvaron, szarukeretes szemüvege csillogott a napfényben. De nem volt egyedül.
- Arthur, a… a Miniszterrel van!
És így is volt, a férfi, akit Harry a Prófétában látott, ott ballagott Percy nyomában. Kissé bicegett, őszülő sörényszerű haját és fekete köpenyét pedig hó tarkította. Mielőtt bárki bármit is szólhatott volna, kinyílt a hátsó ajtó és belépett rajta Percy.
Egy pillanat fájdalmas csend következett. Majd igen kimérten Percy így szólt:
- Boldog karácsonyt, anya.
- Ó, Percy! - mondta Mrs Weasley és a fiú karjaiba vetette magát.
Rufus Scrimgeour megállt az ajtóban és a sétapálcájára támaszkodva, mosolyogva figyelte a megkapó jelenetet.
- Elnézést ezért a hívatlan betoppanásért - mondta, mikor a boldog és könnyes szemeit törölgető Mrs Weasley tekintete megállapodott rajta. - Percy és én a környéken jártunk… munka ügyben, tudja… És a fiú nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy betérjen üdvözölni magukat.
De Percy semmi jelét nem mutatta annak, hogy üdvözölni szeretné a család bármely tagját is. Csak állt kifejezéstelen arccal, zavartan, elnézve mindenki feje mellett. Mr Weasley, Fred és George mereven méregették őt.
- Kérem, kerüljön beljebb, üljön le, Miniszter úr! - mondta izgatottan Mrs Weasley, miközben megigazította a kalapját. - Egyen egy kis pulykát vagy valamit… úgy értem…
- Nem, nem, kedves Molly - mondta Scrimgeour. Harry úgy vélte, hogy mielőtt beléptek volna a házba, tisztázta a nevét Percyvel. - Nem akarok zavarni, itt sem lennék, ha Percy nem akarta volna Önöket ennyire látni…
- Ó, Percy! - mondta a könnyező Mrs Weasley és felnyújtózott, hogy arcon csókolja a fiút.
-… csak öt percre néztünk be. Megyek, sétálok egyet az udvaron, amíg beszélnek Percyvel. Nem, nem, biztosíthatom, hogy nem akarok semmibe beleszólni! Nos, ha valaki lenne olyan kedves és megmutatná a gyönyörű kertet… Oh, az a fiatalember már befejezte, miért ne sétálna egyet velem?
Az asztal körüli hangulat észrevehetően megváltozott. Mindenki Scrimgeour-ről Harryre nézett. Senki nem találta meggyőzőnek Scrimgeour színlelését, miszerint nem tudja Harry nevét és természetesen azt sem, hogy ő legyen az, aki körbevezeti a minisztert a kertben, mikor Ginny, Fleur és George tányérja is szintúgy üres volt.
- Jó, rendben van - szólalt meg végül Harry.
Bár ő sem dőlt be a látszatnak. A valódi oka Scrimgeour beszámolójának, hogy épp a környéken jártak, hogy Percy meg akarta látogatni a családját, hogy eljöttek az az lehet, hogy Scrimgeour négyszemközt tudjon beszélni Harryvel.
- Semmi baj - mondta Harry csendesen, ahogy elhaladt Lupin mellett, aki már félig felállt a székéből. - Semmi - tette hozzá, amikor Mr Weasley mondani akart valamit.
- Csodás! - mondta Scrimgeour és félreállt, hogy kiengedje maga előtt Harryt az ajtón. - Csak teszünk egy kört a kertben és aztán Percy és én távozunk. További jó étvágyat!
Harry keresztülsétált az udvaron a Weasley család elburjánzott, hófedte kertje felé miközben Scrimgeour enyhén bicegve haladt mellette. Harry tudta róla, hogy korábban az aurorok részlegének vezetője volt. Igen keménykötésűnek tűnt, arcát harci sebek borították. Egyszóval teljesen eltért a pocakos, zöld tekesapkás Carameltől.
- Elbűvölő - mondta Scrimgeour, ahogy megállt a kert kerítésénél és a havas gyepen keresztül az egymástól megkülönböztethetetlen növényekre pillantott. - Elbűvölő.
Harry nem szólt semmit. Tudta, hogy Scrimgeour őt figyeli.
- Már régóta akartam veled találkozni - mondta néhány pillanat múlva Scrimgeour. - Tudtad ezt?
- Nem - felelte őszintén Harry.
- Ó, igen, már nagyon régóta. De Dumbledore nagyon elővigyázatos, ha rólad van szó - mondta Scrimgeour. - Ez persze természetes mindazok után, amin keresztülmentél… különösen azt, ami a Minisztériumban történt…
Várt, hogy Harry mondjon valamit, de mivel Harry nem szólt, így folytatta:
- Mióta megválasztottak reméltem, hogy egyszer majd alkalmam nyílik beszélni veled, de Dumbledore idáig… de amint azt már említettem teljesen érthető okból… megakadályozta mindezt.
Harry még mindig várt és nem szólt semmit.
- A pletykák, amik mostanság keringenek! - mondta Scrimgeour. - Persze mindketten tudjuk, hogy ezeket a történeteket elferdítik… Mindezek a jóslatról szóló susmorgások… Arról, hogy te vagy a "Kiválasztott"…
Már kezdenek Scrimgeour idejövetelének okához közelíteni, gondolta Harry.
|